Turcsányi Lajos Károly (Lui)
zeneszerző, dalszövegíró
Bemutatkozás:

Autodidakta módon kezdtem el zenélni több mint ötven éve. Első hangszerem egy játékharmonika volt, majd beszereztem egy Chremona dobgitárt. Középiskolás éveim alatt alapítottam az első zenekaromat, majd a suli végeztével a legsikeresebb csapatommal részt vettünk a pusztavacsi amatőr zenekarok döntőjében 1983-ban. A zene nemcsak életem egyik legfontosabb része, hanem közel 35 évig megélhetést is biztosított. Hat éve szakítottam a feldolgozások közreadásával, és kezdtem saját dalokat lemezre venni. Eddig nyolc cd-m jelent meg, és öt musical zenéjét, és zeneszövegét írtam . Verseimet, és novelláimat magánkiadásban jelentettem meg. Több felkérésnek tettem eleget, amikor dalszöveget, vagy komplett zenét szereztem. A magyar zenéket preferálom, és a külföldre kijutott dalaimban is magyar nyelven , feliratozva jelentkezem. Köszönöm a tagfelvételt, mindenkinek gyümölcsöző szakmaiságot, és munkát kívánok.

Eddigi produkcióim:

2014 Melankólia cd

2015 Rég volt cd

2015 Ne feledd a nevedet!-Jana musical zenék

2016 Bánattánc cd és musical zenék

2017 Réges régi história musical zenék

2018 pletykázó asszonyok musical zenék

2019 Mennyei oltalom musical dupla cd

2019 Örök gyermek, gyermekzenék cd

2020 Trendietlen cd

2020 Barátom figyelj cd

Írások.

-2004 Ez is én vagyok versek, dalszövegek

-2006 Szentandrás gyöngyei versek, dalszövegek

-2007 Hajónapló versek, dalszövegek

-2016 Bánattánc gyermekversek

-2021 Távol a világtól novellák