Bíró Zsolt (Dred)
zeneszerző, dalszövegíró
Bemutatkozás:

Dred (polgári nevén Bíró Zsolt) magyar zeneszerző, szövegíró, DJ, producer Dombóváron született. Dred & Doris néven dance stílusban játszó együttesben vesz részt partnerével.

A formáció 2005-ben a "Csak a Hold" című kislemezzel mutatkozott be. A produkció képviselte Magyarországot az évente megrendezett Eurodance Song fesztiválon. (A megmérettetésen 39 ország dalai versenyeznek az "Európa legjobb dance dala" címért.)

Az együttes "Változnak az idők" című kislemeze 2008 negyedik legjobb dala lett az éves Dance Top listán. A dalból készült klip a Viva televízió chartjának első helyét is elfoglalta. 2009-ben közel 100 koncertet adtak szerte az országban és a határon túli magyarlakta területeken, és elkészítették az első kislemezüket. 2010-ben megjelent "Soha ne félj" című számukhoz látványos klipet is forgattak. 2012-ben újabb kislemezzel jelentkeztek, legismertebb számuk a korongról a „Szabad lehetsz”. Ebben az időben Dred az Artisjus bizottságainak tagjaként, a Magyar Könnyűzeneszerzők Egyesületének alelnökeként és a Dj Szövetség elnökségének tagjaként is dolgozott, segített fiatal pályatársakat.

Formációk:
  • Dred
    1998 - napjainkig
  • Dred és Doris
    2009 - napjainkig

Művek:
  • Csak a Hold
    2005
  • Az éjjel
    2006
  • Bolond nyár
    2006
  • Megfordul a Föld
    2006
  • Változnak az idők
    2008